Az immáron 9 részesre bővült Alien franchise 2012 óta nem adott rajongói számára színvonalas epizódot. Akkoriban láthattuk a Prometheust, ami nagyot robbant és ma is az egyik legjobbnak tartott Alien-film a filmkritkus portálok többségénél. Később ugyan 2017-ben kijött a Covenant de az nagy tévedésnek bizonyult gyenge kivitelben. Aztán elkezdtek szállingózni a hírek arról, hogy Fede Alvarez rendezésében készül már (nagyrészt Magyarországon) egy vadonat új Alien-rész mely a Romulus címet kapja majd. Ekkor kezdtük el rettenetesen várni a folytatást és izgulni azon, hogy lesz e olyan jó, mint a Prometheus. Jelen poszt erre a kérdésre keresi a választ.

A kép forrása: www.teater.co

A Romulus a Nyolcadik utas a halál után 20 évvel játszódik 2142-ben, amikor Ellen Ripley már legyőzte és az űrbe lökte a Nostromo nyolcadik utasát és éppen kapszulájában sodródik valahol a peremvidéken. A nyitó helyszín egy ipari bolygó, ahol fiatalok kis csoportja tengődik egy hatalmas üzemben dolgozva, meglehetősen sanyarú és sivár körülmények között. Megjegyezném: nagyon tetszetős az ipari bolygó kialakítása és hihetőek a gépek, ketyerék is mindenfelé. A fiatalok viszont nem nagyon értékelik és érthetően elvágynak innen egy sokkal élhetőbb helyre. Az út azonban 9 év, így szükségük van hibernáló kapszulákra, melyeket egy elhagyott űrbázisról akarnak megfújni. Sietniük kell, mert a bázis egy másik bolygó felé sodódik, ahová napokon belül be is csapódik. Amit nem tudnak .. és innentől némi spoilerrel fogom folytatni ... hogy az űrállomást korábban arra használták, hogy ott Alieneket tanulmányozzanak. Hogyan kerültek oda xenomorfok? Úgy, hogy az Ellen Ripley által világűrbe kilökött lényt megkeresték és elhozták a bázisra újraélesztés céljából. Nos ez vár a fiatalokra: nem tudják még de egy olyan bázisra tartanak, mely a halált hordozza. 

A csapat tagjai között van a csinos Rain (Cailee Spaeny) és szintetikus tesója Andy (David Jonsson), akire nagy szükségük van, mert Weyland-droidként simán ki tudja nyitni a bázis ajtajait. Ott van még köztük Rain szerelme a vagány Tyler is (Arhie Reanux), a terhes Kay (Isabela Merced) illetve párja Björn (Spike Fearn) és az ázsiai Navarro (Aileen Wu). A filmet érte némi kritika arról, hogy tini-horror lett a sok fiatal miatt, de ez azért m@rhaság mert ha megnézzük a szereplőket, mint 25 feletti: Archie Reanux idén 27, Cailee Spaeni pedig 26. Egyáltalán nem zavaró a fiatalságuk, sőt feldobja a filmet. Az viszont nem szerencsés, hogy végig sötétben vagyunk, az ipari bolygón és az űrállomáson is, a film legelejétől az utolsó percig. Persze értem én, hogy az űr sötét, de 119 percen keresztül akkor is fárasztó a dolog. 

A kép forrása: theguardian.com

A Romulus forgatókönyve gondolt az Alien-mániásokra is és biztosítja a fan-service elemeket sőt kapunk easter egg meglepiket is bőven, így a nosztalgia biztosított. Az egyik ilyen az 1979-et idéző (Nyolcadik utasban látható) kapcsolók mindenhol az űrállomáson, melyek totál hagyományosak a monitorokkal együtt. Vannak azért bosszantó dolgok is: ilyen, hogy az előzményben (még a film valódi története és a faiatlok megjelenése előtt) az űrállomásra hozott és felélesztett Alient megölik ugyan (megölt testét meg is találják a srácok) de 36 db arctámadót hibernálnak. Kérdés: mi lett a tojás-dologgal és minek nekik 36 facehugger. Ezekre nem nagyon kapunk válaszokat. Mindenesetre a baj ott kezdődik, hogy a bázisra érkező fiatalok valahogy deaktiválják az arctámadók hibernációját így mind megtámadják őket. Mind a 36 példány. Valóban izgalmas a velük való kergetőzés, de az fura, hogy a filmben többször látjuk ezeket a facehuggereket mint a kifejlett Alieneket. 

Mindenesetre úgy a 40. perctől beindul a horror és az izgalmak felpörögnek. Annyira, hogy tényleg csak kapkodjuk a fejünket. Az űrbázison a 6 fiatal az életéért harcol de sorra halnak meg, miközben azzal is számolniuk kell, hogy van egy szintetikus a bázison, aki ellenük dolgozik a társaság érdekeit nézve. Ő a Nyolcadik utasból ismert Ash jelenkori változata. Érdekes oldották meg a 2020-ban elhunyt Ian Holm szereplését CGI trükökkel, de hatásosan. Közben Ash maga mellé álltja egy időre a szintén szintetikus Andyt is, így a film felétől kb nulla közelébe kerül a fiatalok túlélési esélye. Mégis sikerül a bravúr ha nem is mindegyiküknek. 

A kép forrása: variety.com

A film utolsó 20 perce kész őrület: egyszerre izgulunk ugyanis azon, hogy a főhősnő időben elhagyja a becsapódni és megsemmisülni kész bázist, aztán azon, hogy túlélje az Alienekkel való harcot, megmentse Andyt és leszámoljon azzal a furcsa lénnyel is, akit a rendezés meglepiként helyez a sztori legvégére. Mondjuk az ember - Alien hibridek témáját már elsütötték párszor: első alkalommal az Alien 4-ben, aztán a Covenantban is.

Az utolsó 10 percben én már a szék karfáját szorítottam és ebből megállapítottam, hogy a bevezetőben feltett kérdésra a válasz: igen. A Romulus lett olyan jó, mint a Prometheus. Sőt nálam meg is előzi igazság szerint. Nagyon jó a rendezés, kitűnő a látvány-világ (a sötétséget leszámítva) és rendben van a színészek alakítása is. Oscarra ugyan nem számíthatnak, de hitelesek. A Romulust nyugodt szívvel tudom ajánlani horror-fanoknak és Alien-rajongóknak elsősorban. A 16 -os karika viszont nagyon nem stimmel, mert a script és Fede Alvarez nagy kanállal adagolja a vért, a horrort, az undi dolgokat és a halált vagy 100 percen keresztül a számunkra. Értékelésem a mafab pontozását alkalmazva 5/5 csillag. Tényleg jó film.

Június 20-án egy valódi színészleganda távozott az élők sorából: a Kanadában született Donald Sutherland. A színész 88 évesen, hosszú betegeskedés után hunyt el Miamiban. Emléke azonban közöttünk marad, mert egy hihetetlenül gazdag életutat és filmográfiát hagyott ránk örökül. 2017-ben kapott Oscar életműdíjat és kétszer is megítélték neki a Golden Globe-ot (nem beszélve egyéb elismeréseiről). Az 5 legjobb filmjének felidézésével emlékezünk rá.

Kelly hősei 

Az 1970-ben Brian G. Hutton által rendezett Kelly hősei egy valóságos klasszikus, mely egy második világháborús amerikai szakasz bankrablását mutatja be, rengeteg vicces jeleneten és izgalmas kalandon keresztül. A film különlegessége a temérdek furcsa karakter, melyek között ott találjuk Donald Sutherland által megformált Csodabogarat is (Sergeant Oddball). Szövegei valódi szállóigévé váltak az évtizedek alatt. 

Tű a szénakazalban

Ken Follett hatalmas sikert aratott háborús regényét Richard Marquand vitte filmre 1981-ben. Az angol thrillerben az Adolf Hitlernek dolgozó német kémet, Die Nadelt (a Tűt) Donald Sutherland alakítja egészen elképesztő életszerűséggel. Karakterének feladata a közelgő normandiai partraszállás pontos helyének és idejének felderítése. A negatív karakternek néhol még szurkolunk is, aminek Sutherland zseniális alakítása a legfőbb oka.

X Polgártárs

Az X Polgártárs hozta el annak idején 1995-ben Donald Sutherland számára a Golden Globe elismerését, így sokan ezt tekintik legjobb filmjének. A sztorit egy megtörtént eseménysorozat a rosztovi rém ámokfutása adja, aki a 80-as évek Szovjetuniójában 53 nőt gyilkolt meg. A filmben a nyomozást vezető őrnagyot alakítja Donald Sutherland.

Ha ölni kell

Sajátos műfajban próbálta ki magát 1996-ban Donald Sutherland, a Ha ölni kell egyik fontos szerepének elvállalásakor, mely műfajt nevezhetjük úgy is, hogy dráma-thriller. A film alaptörténete a fajgyűlölő délen játszódik, ahol egy színesbőrű apa megtorolja a lányát megerőszakoló két fehér férfi gonoszságát. A jogi eljárásban az apa egyik védőjét alakítja Sutherland. 

Piszkos tizenkettő

Egy ugyancsak klasszikussá váló  háborús film 1967-ből, Robert Aldrich rendezésében A piszkos tizenkettő, mely E.M. Nathanson világhírű regény-történetét dolgozza fel. A sztori szerint a II. világháborúban 12 köztörvényes bűnözőt vetnek be a nácik ellen egy öngyilkos küldetés során. Természetesen az egyik elítéltet Donald Sutherland alakítja. 

Renny Harlin idén májusra előállt a 2008-as nagy sikerű Hívatlanok horror-film újradolgozásával. A két központi karaktert: az elhagyatott erdei házban rekedt és a maszkos család által lemészárlásra ítélt fiatal párt ezúttal Madelaine Petsch és Froy Gutierrez alakítják. (A 2008-as verzióban Liv Tyler és Scott Speedman szerepelnek.)

A kép forrása: bloody-disgusting.com

A film egyik érdekessége az a jelenet, amelyikben a két nagyváros fiatal megáll egy kisvárosi büfénél kajálni. A helyiekről süt feléjük az ellenszenv, amiért például egyikük vegetáriánus és amiért együtt élnek, de nem házasok. Kiütközik a vidékies merevség és a polgárosult értelmiségi felvilágosultság ellentéte. Persze a sztoriban a helyiek lesújtanak a fiatalokra: rájuk küldik a mészárló családot. 

A rejtélyes horror-família három tagú: az apa zsákkal a fején baltával dolgozik áldozatain, az asszonyka és a kisgyerek késekkel. Mindannyian elmebetegek, de szívósak és nagyon ügyesek. És persze mindig megússzák. Ezúttal azonban a fiatal pár nem adja olcsón magát: szembeszállnak a támadókkal és még puskát is szereznek a házból.

A végeredmény persze nem lehet kétséges: megölik őket nem is akárhogyan. Sajnos a rendező, Renny Harlin kihagy pár lehetőséget arra, hogy feldobja a filmet: az egyik, hogy kiderülhetne például a támadók kiléte (legalább egyikük arca), ami azonosítható lehetne valamelyik helyivel. Vagy előállhatna a végső összecsapásban valami trükkel párocska, amivel felül kerekedhetnének és elmenekülhetnének. De a rendezés marad a biztos és kiszámítható főcsapásnál, ami miatt a film végeredményben megmarad közepesnél alig jobbnak.

A kép forrása: uk.movies.yahoo.com

Ami nagy pozitívum (és ezért kapja a plusz fél csillagot tőlem) az film első felében megjelenő - és már említett - vidékies kontra városias felfogás ellentétének megjelenítése, plusz akadnak izgalmas jelenetek. Madelaine Petsch jól játszik (és remek formában van). Összességében megéri egy mozijegy árát ha nem is az évszázad horrorja.

Ryan Gosling mostanában nem éppen minőségi filmjeivel kerül a figyelem középpontjába: a nagyon gyenge Szürke ember (2022) és a megosztó Barbie (2023) után most a látványos de dögunalmas Kaszkadőrrel kapcsolódik össze neve, melyben nem csupán főszereplő de producer is. Partnere ezúttal a még mindig gyönyörű 41 éves Emily Blunt, aki valóban mindent megtesz a sikerért és még közepes színvonalat nyújtva is kiemelkedik a filmet jegyző stábból.

A kép forrása: economictimes.indiatimes.com

Az alapsztori egy filmforgatáson játszódik, ahol egy népszerű akciósztár Tom Ryder (Aaron Taylor-Johnson) körül gyanús balesetek történnek, majd eltűnéséről értesülnek kollégái. Ryder legfőbb kaszkadőre, Colt Seavers (Ryan Gosling) is belekeveredik az ügybe, sőt az élete is veszélybe kerül, amikor kideríti: a híres sztár valójában nem tűnt el, sőt sötét dolgokat forral. Bonyolítja az ügyet, hogy a kaszkadőr Colt halálosan szerelmes a gyönyörű rendezőnőbe, Jody Morenoba (Emily Blunt) és bár együtt akarják kideríteni a rejtélyeket és leleplezni Rydert, közben kapcsolatuk is tisztázásra szorul.

A kaszkadőr látványos mozi, de gyerekes és unalmas a történetvezetése, mely helyenként határozottan átcsúszik "zs" kategóriába. Akadnak poénok is azért és néhány scene kimondottan élvezetes, ugyanakkor a gagyi jelzőt nem tudja magáról lemosni sem a script, sem a rendezés. (A John Wicket és a Gyilkos járatot készítő David Leitch letagadhatja, hogy ő rendezte.) Nagyon sok a szirupos és értelmetlen jelenet, az elcsépelt közhely és az unalmas üresjárat (azon túl, hogy valójában az egész alaptörténet egy zagyvaság [ezt ki kell mondanunk]. A két főszereplő sem nyújtja épp az évszázad alakítását: Emily Blunt még elmegy, de Gosling annyira életunt és jellegtelen alakítást vezet elő, hogy talán nem túlzás kijelenteni: pályafutása leggyengébb játékát mutatja be.

A kaszkadőr egyszer nézős, vérszegény film, amit csak akkor mernék ajánlani bárkinek is megtekintésére, ha épp nagyon nincs mit csinálnia vagy annyira imádja Ryan Goslingot és Emily Bluntot, hogy bármit bevállal értük. Értékelésünk két csillag (jóindulattal).

Az Alien-rajongók által már nagyon várt legújabb fejezet végre magyar-nyelvű előzetest is kapott és megindult a visszaszámolás is a bemutatóig. Az alkalomból érdemes visszatekintenünk kicsit az Alien-franchise történetére.

Az Alien-világ megteremtése valójában öt ember érdeme: egyikük Alan Dean Foster, aki 1979-ben megírta első Alien-regényét, Nyolcadik utas a halál címmel, majd következett egy forgatókönyv-író páros Dan O'Bannon és Ronald Shusset, akik különleges forgatókönyvet varázsoltak a sztoriból illetve Ridley Scott aki megrendezte a legelső Alien filmet és végül kellett a sikerhez ötödikként Hans Rudolf Giger is aki megtervezte a rémséges xenomorfok vagy Alienek külsejét (melyért egyébként Oscart is kapott). A siker megszületett tehát 1979-ben és rögtön folytatásért is kiáltott így jöttek sorban az újabb és újabb Alien filmek, különböző rendezőktől: James Cameron 1986-ban megcsinálta a Bolygó neve halált (az egész franchise legjobbját), David Fincher 1992-ben az Alien 3-at, Jean-Pierre Jeunet pedig 1997-ben az Alien Resurrectiont (Alien 4-et). Ezen a ponton megpihent kissé a franchise, majd következtek a versus részek: 2004-ben és 2007-ben mérsékelt sikereket aratva (az egyik 5,7 a másik 4,7 pontot ért el az IMDb-n). Ezekben az Alienek a Predátorokkal harcolnak (nem okozva osztatlan sikert a rajongóknál).

A kép forrása: linkedin.com

Ekkor úgy tűnt, az Alien sikerszéria kifulladt, ám felbukkant újra Ridley Scott és bevállalt két vadiúj Alien részt, melyek visszahozták az érdeklődést az Alienek iránt. Az első Scott-rendezés a Prometheus címet kapta 2012-ben, a másik címe Covenant lett 2017-ben. A Prometheus elérte a 7 pontot, a Covenant pedig a 6,4-et a rajongóknál (IMDb adat). A kettő közül nem véletlenül lett sikeresebb a Prometheus, hiszen ez az epizód egy valóban érdekes eredetsztorit tár elénk, melyben magyarázatot kapunk arra, hogy miként függ össze az emberiség kialakulása és az Alienek továbbfejlődése. A sztori szerint ugyanis egy távoli bolygón, melyet az emberiséget létrehozó óriás-emberek választottak ki különböző kísérletekre, alkotóink eldöntik hogy nem vagyunk méltóak a további életre és egy biológiai fegyverrel kipusztítanak bennünket. Az említett biológiai fegyver pedig nem más, mint egy agresszív életforma az Alienek első változata. Csakhogy az általuk kikísérletezett életforma ellenük fordul és megöli őket. Ekkor érkeznek meg a helyszínre az emberek, akik felébresztik a szunnyadó idegeneket és biológiai keveredésre késztetik őket. Így teremtődnek meg a Xenomorfok, a közönség-siker részek Alienjei. A Prometheus után megjelenő Covenant kicsit összekutyulja ezt a jól kitalált eredet-sztorit, belevonva egy mesterséges embert is.

Itt tart jelenleg a franchise, de nyáron érkezik a Romulus, mely valószínűleg csak augusztusra kerül majd a magyar mozikba. Már magyar nyelvű előzetese is elérhető.

Az előzetes információk alapján a rendező Fede Alvarez, a főszereplő pedig a törpe-növésű  (mindössze 152 centis), 26 éves Priscilla-sztár: Cailee Spaeny. További szereplők: Archie Renaux, David Jonsson, Aileen Wu és Spike Fearn. Az alaptörténet független az eddigi részektől és egy teljesen elkülönülő idősíkban játszódik, valahol a távoli mély-űrben egy csapat fiatallal, akik a galaxis legfélelmetesebb életformáival találkoznak. Az előzetes alapján biztosan lesznek most is arctámadók és belső szájat kilökő Alienek is.

Az izgalom így egészen biztosan garantált, mint ahogyan az is hogy az eredeti, 1979-es részhez, a Nyolcadik utas a halálhoz hasonló, nyomasztó légkörű, vélhetően egy űrhajón játszódó cselekmény sokkol majd bennünket.

A kép forrása: avpcentral.com

A Romulus premier-bemutatója bár még kicsit odébb van (hiszen augusztus 16-ig rengeteget kell még aludnunk [120 napnál is többet]), a "ráhangolódást megkezdhetjük például a korábbi részek újbóli megnézésével. 

The Critic

Kerek 35 év különbséggel két film is készült Országúti diszkó (Road House) címmel: az első még 1989-ben Rowdy Herrington rendezésében, és az azóta már elhunyt Patrick Swayze főszereplésével (aki 2009-ben hagyta itt rajongóit), a másik pedig 2024-ben Doug Liman direktori közreműködésében, Jake Gyllenhaal és Conor McGregor bunyóival (jelenleg a SkyShowtime streaming csatornán nézhető meg).

A képek forrásai: imdb.com és rottentomatoes.com.

Ami azonnal szembeötlő lehet mindkét filmet megtekintve, az a hasonlóságok és különbségek egész sora. Kezdjük az előbbiekkel. Mindkét sztori középpontjában egy legendás kidobóember áll: egyikük James Dalton (Patrick Swayze) másikuk Elwood Dalton (Jake Gyllenhaal), illetve mindkét filmben egy népszerű szórakozóhely (diszkó) a bunyók legfőbb helyszíne, ahol az említett karakterek dolgoznak. Feladatuk megmenteni a helyet a felesleges balhéktól, melyek elijesztenék az igényesebb vendégeket. Végül mindkét filmben felbukkan egy gazdag és befolyásos kiskirály, aki éppen a diszkó bezáratásán (vagy felvásárlásán) dolgozik, gátlástalan módszerekkel (megfélemlítve a helyi közösséget). Tegyük még hozzá: hőseinket mind az 1989-es, mind pedig 2024-es változatban egy szép doktornő is segíti, akit ez első verzióban a szőke Kelly Lynch, a másodikban pedig Daniela Marchior alakít. Ezek a legfőbb keretek, ám a két film hangulata, tempója, történet-vezetése már teljesen más.

Az 1989-es Országúti diszkóban egy teljes kisváros az áldozata a helyi nagy-úr, Brad Wesley (Ben Gazzara) elnyomásának, így az elégedetlen helyi vállalkozók is részesei lesznek Dalton (Patrick Swayze) küzdelmének. A régi részben a kidobó tehát nem csupán egy népszerű verekedő, aki leszámol a diszkót fenyegető milliárdos embereivel, hanem az igazságért harcoló hős is, aki egy komplett település biztonságáért küzd. Amellett markáns elem a filmben egy barát felbukkanása, ő Wade Garrett (Sam Elliott) aki szintén egy bunyó-legenda és életét adja azért, hogy segítse Daltont. Nagyobb volumenű sztori tehát a régi Országúti diszkó cselekménye, sokkal nagyobb téttel, bunyók mellett lövöldözésekkel és halálos áldozatokkal is (belehal a harcba mind Garrett mind a legfőbb ellenfél verőembere Jimmy is (Marshall R. Teaugue).

A rosszfiúk: 1989-ben és 2024-ben: Marshall R Teague és Conor McGergor (Forrás: Link1, Link2)

Ha már itt tartunk a fő verekedő-partnerek vagy rosszfiúk közül nyilván a 2024-es változat verőembere a híresebb, hiszen ő nem más mint a nagy Conor McGregor, az MMA-legenda, kevert harcművész, aki 2015 és 2020 között uralta a népszerűségben a ketrec-harc küzdelmeket (és több súlycsoport világbajnoka is volt). Ezúttal sajátos gonoszt alakít, kissé őrültet játszva.

Az új változatban Jake Gyllenhaal egy életunt, öngyilkosságot fontolgató kissé lecsúszott figura, aki váratlanul elvállalja a floridai tengerpart egyik diszkójának, a Road House -nak a placcmesteri állását (ő lesz a kidobók főnöke). Eleinte csupán annyi a dolga, hogy rendet tartson (heti 5 ezerért), ám egy nap megjelennek ott a milliárdos Ben Brandt (Billy Magnussen) emberei és komplikálódni kezd a helyzet: a fickó ugyanis szemet vet a helyre, meg akarja szerezni magának vagy tönkretenni, hisz az adott partszakaszra fáj a foga. Ráadásul börtönben ülő, maffiózó apja is odaküldi maga verőemberét, Knoxot (Conor McGregor). A folyton vigyorgó, őrült módra viselkedő Knox leakarja rombolni a helyet és beleköt Daltonba. Kettejük első bunyója azonban váratlanul félbeszakad, mert Dalton némi bunyó után (melyben vesztésre áll) egyszerűen elsétál. Ez kissé érthetetlen fordulat, ám hamarosan meggondolja magát, amikor a gonosz Ben Brandt emberei lecsapnak a közeli kisboltra (ahol Dalton barátai a tulajdonosok). Elhatározza tehát, hogy mégis megküzd Ben embereivel. A végső harc előtt kapunk némi hajós üldözéses scene-t (ami nagyon nem illik az egészbe), majd végül a döntő párharcot a diszkóban. Az viszont elég izgalmas és kemény, amit a lenti kép szerintem remekül visszaad:

A kép forrása: fangislish.com

Számomra a legfőbb különbség a két feldolgozás között a középponti karakterekben van. A Patrick Swayze által alakított Dalton egy energikus, magabiztos figura, aki megküzd a munkatársai tiszteletéért és a doktornő szerelméért és aki szívvel-lélekkel harcol a helyi diktátor ellen. Vele szemben a Jake Gyllenhaal által megjelenített Dalton egy életunt, nyegle és laza alak, akit hírnevéért tisztelnek de aki semmilyen nagyszabású ügyben nem vesz részt, csupán leveri a helyi milliárdos verőemberét és elhúz. (Swayze egyébként fiatalabban játszotta el szerepét, 1989-ben ugyanis csak 37 éves volt, Jake Gyllenhall pedig már betöltötte a 44-et amikor az új Országúti diszkót forgatták.)

Bár a mafab felületén mindkét filmre 4 csillagot adtam, hiszen mindkét film jó valamiben (az 1989-es a sztorijában, a 2024-es pedig a verekedésekben), valójában tennék némi különbséget a kettő között: az eredeti filmre adnék 80%-ot, a 2024-es változatra pedig 65%-ot. Nálam ugyanis mindig a sztori győz a látvány felett. Egyébként jelenleg az IMDb-n is a régi változat vezet, hiszen 6,7 ponton áll, 95 ezer voks alapján, míg az új változat 6,2 pontos 73 ezer szavazat után. De nézze meg mindenki mindkettőt, aztán maga döntse el, hogy számára melyik a jobb.

The Critic

A Netflixen jelenleg nagyon népszerű sorozat A 3-test probléma alapját Liu Ce-hszin (Cixin Liu) regény-trilógiája alkotja, mely 2000-ben íródott és 2006 után lett világsiker a különböző könyvpiacokon (Amerikától Ázsián át egészen Európáig). Nálunk, magyarországon is kapható már az Európa Könyvkiadó gondozásában. A regényből készült 8 részes filmsorozat címe egy létező csillagászati jelenségre utal, melynek lényege, hogy minden olyan csillagrendszer, mely 3 alkotóból áll, előbb-utóbb felbomlik. Ez kimondottan katasztrófát jelent a Földtől 4 fényév távolságban élő san-ti civilizáció számára, hiszen lakóhelyük éppen egy hármas csillag-rendszerben van. Menekülni és áttelepülni próbálnak tehát, így kapóra jön számukra, hogy a Földről egy ismeretlen kultúra meghívja őket.  

A film fokozatosan ismerteti meg a nézőt a kialakult helyzettel és annak kulcsfiguráival, így rögtön megismerhetjük Ye Wenjie (Rosalind Chao) tudósnőt, akit fiatalon vet rabságba a kínai diktatúra. Wenjie kiemelkedik azonban a fogoly-sorból és egy világűrt kutató állomáson kap munkát. Itt dönti el, hogy egy általa érzékelt jelre, mely 4 fényév távolságból érkezik, önkényesen válaszol és a Földre hívja az üzenetet küldő san-tikat. Ezzel azonban óriási lavinát indít el, mert a san-tik valóban elindulnak a Földre (megkezdik 400 éves utazásukat) ám közben ide irányítják szuperszámítógépeiket (a szophonokat), melyek azonnal meg is érkeznek, hogy lassítsák fejlődésünket.

A kép forrása: nbcnews.com

A idegenek célba veszik a Föld legjobb fiatal tudósait, hogy próbáknak tegyék ki őket és megöljék közülük azokat, akik veszélyesek rájuk nézve. Célpontjuk lesz a kínai Jin Cheng (Jes Hong) fizikusnő, a csinos Auggie Salazar (Eliza González) a nano-technológia elismert kutatója, Jack Rooney (John Bradley) informatikus zseni, Saul Durand (Jovan Adepo) korunk egyik legnagyobb kutatója és Will Downing (Alex Sharp) fizikus. Ám a tudósoknak akadnak támogatói is, a hatóságok és titkos ügynökségek, akik értesülnek a san-ti veszélyről és felveszik a kesztyűt. Vezetőjük Thomas Wade (Liam Cunningham), aki Da Shi (Benedict Wong) segítségével megkezdi az idegenek által teremtett földi szervezet felgöngyölítését. Létrejön ugyanis egy csoport Mike Evans (Jonathan Pryce) vezetésével, mely segíti az idegenek törekvéseit a Földön.

Bár a 3-test probléma messze nem hibátlan mű és színészi alakítások illetve látvány-minőség terén is elmarad az élvonalbeli "A" kategóriás kasszasikerektől, mégis élvezetes, izgalmas és szórakoztató alkotás. Az alaptörténete egy nagyon érdekes sci-fi sztori, mely rengeteg fordulatot és meglepetést tartogat a néző számára. Részről részre kapjuk a rejtélyeket, így a feszültség és a kíváncsiság is epizódról epizódra fokozódik bennünk, végig a 8 fejezet alatt. A sorozat kétségkívül megdolgoztatja mind agyunkat mind fantáziánkat, mert számtalan különleges kérdést vet fel. Jók a zenei elemek és a sok helyszín miatt változatos a látvány-világ is.

A kép forrása: thewrap.com

Negatívum, hogy kicsit sok a nyitott kérdés mindvégig és minimális lezárást sem kapunk az első évad végére. Akadnak túlzó bugyutaságok is, mint az a jelenet, melyben egy lefagyasztott emberi agyat küldenek a világűrbe a san-tikhoz (melytől kapcsolat-felvételt várnak) és mindezt 300 atombomba űrben történő felrobbantásával hajtják végre (gyorsításként alkalmazva a detonációkat). Az sem túl hihető, hogy az idegenek kommunikálnak a földi híveikkel, érvényesítik itt terveiket (ide juttatott szuper-számítógépeikkel) miközben 400 évbe tart nekik eljutniuk hozzánk. Ugyanakkor érdekes kérdéseket is feszeget a 8 epizód, mint például, hogy miként lehet felkészülni egy fejlettebb civilizációval való találkozásra és hogyan lehet megőriznünk civilizációnkat, ha egyszer valóban fenyegetés ér bennünket.

Értékelésem az első évad 8 epizódjára 70%. Ajánlani tudom a science fiction műfaj kedvelőinek, ám nem biztos, hogy szerencsés választás a sorozat azoknak, akik csak a látványt értékelik, a grandiózus amerikai giga-produkciókhoz szokva.

The Critic

A most vagy soha egy hangulatképnek fogható fel, mely 1848-ba repít el bennünket, amikor az osztrák elnyomás és feudális berendezkedés ellen forradalmat hirdető márciusi ifjak épp nagy szervezkedésbe kezdenek. A sztori a 1848 március 15 előtti nappal veszi kezdetét, amikor este Petőfi, Jókai, Vasvári és a többiek: Bulyovszky Gyula, Irinyi József, Irányi Dániel, Vajda János, Sükei Károly, Vidats János és Degré Alajos a Pilvax kávéházban gyűlnek össze, ahol hírét veszik a bécsi forradalomnak. Itt és ekkor döntik el, hogy másnap ők is forradalmat hirdetnek Pesten és már kora reggel találkoznak Jókai lakásán, majd a Pilvaxban. Ezekkel a jelenetekkel indul Lóth Balázs nagy port kavart történelmi filmje.

A kép forrása: filmtekercs.hu

A produkció egyetlen nap (1848 március 15.) történéseit mutatja be, az egyes helyszíneken végigpörgetve a korabeli eseményeket, amelyekhez egy fiktív (azaz kitalált) cselekményszálat is fűz a script. Ennek a bizonyos fiktív szálnak a középponti figurája egy osztrákoknak dolgozó besúgó: Farkasch, aki minden lehetséges módon akadályozni próbálja Petőfiék ténykedését, később pedig a költő életére tör. Segítői megfizetett pesti alvilági alakok, akik vállalják a nyomdák szétverését és a márciusi ifjak feltartóztatását az egyetemeknél.

Ami a színészeket illet: Petőfi Sándort Berettyán Nándor alakítja, a főbb szerepekben: Mosolygó Sára (Szendrey Júlia), Horváth Lajos Ottó (Farkasch), Fehér Tibor (Vasvári Pál), Koltai-Nagy Balázs (Jókai Mór), Bordás Roland (Bulyovszky Gyula).

A film alaphangulata lelkesítő, a híres Petőfi költemény, a Nemzeti dal többször elhangzik a műben, a márciusi ifjak pedig bátor, meghátrálni képtelen hősökként kerülnek megjelenítésre. A film tempója gyors, az események gyorsan követik egymást, mindig akad izgulni való, mert a gonosz karakterek folyamatosan fenyegetik a jókat.

A Most vagy soha történelmi szempontból tartalmaz hibákat (bár nem súlyosakat) és az egyes színészi teljesítmények sem tekinthetőek az évszázad legjobb alakításainak, de dramaturgiailag élvezetes a végeredmény. Sajnálatos a film körül kialakult, átpolitizált vita, mely teljesen megosztotta a társadalmat. Ennek dacára egy közepesnél jobb, 65%-os filmnek tartjuk.

The Critic

A The Critic egy filmes blog mozgókép rajongóinak. A filmek révén új valóságokat élhetünk meg, belebújhatunk más karakterek bőrébe, érzelmek széles skálájával gazdagodhatunk és ha csak rövid időre is de új helyekre költözhet szívünk. A The Critic filmekkel tervez foglalkozni, minden műfajból, melyekről elemzéseket, recensiókat és kritikákat jelentet meg rendszeresen.

A blog írójáról:

Három dologban hiszek igazán: a történelem tanító hatásában, a különvélemény fontosságában és abban, hogy a kultúra, a filmek és a könyvek megszépíthetik életünket.

Filmelemzést vagy kritikát írni nem olyan egyszerű feladat, mint elsőre hinnénk, mert az igazi és színvonalas filmes vélemény 3 jellemzővel mindenképpen kell, hogy rendelkezzen:

• Az adott filmről kell, hogy szóljon adattartalmának többségében.
• Több oldalról kell, hogy jellemezze a filmet, úgy mint rendezés, forgatókönyv, történet, színészi alakítások, látványvilág, hangulat, zenei elemek, gondolatiság és hitelesség.
• A kritika nem mehet át becsmérlő gúnyba, amit a köznyelv "fikázásnak" nevez. Ennek meghatározása: Az a vélemény-nyilvánítás, melyben a kritikát készítő személy lényegtelen jellemzők és körülmények szándékos és gúnyos eltorzításával (és kihangsúlyozásával) próbálja meg lejáratni elemzése tárgyát, miközben önmaga és írása számára népszerűséget kiprovokálva teszi nevetségessé az adott alkotást.

A jó elemzéshez a kritikát készítőnek ugyancsak rendelkeznie kell három jellemzővel: alaposan kell, hogy ismerje az elemzett filmet (rendezőjét, szereplőit, a készítés körülményeit, a film történetét, fordulatait), objektívnek kell lennie, végül: választékos igényességgel kell megírnia elemzését, vagyis írásában kell lennie stílusnak, koherenciának, logikának és nyelvhelyességnek.

Természetesen magam is arra törekszem, hogy mindezeknek eleget tegyek és elemzéseim színvonalas olvasmányai legyenek az érdeklődőknek. Ha írnál nekem, email címem:

critic1350@gmail.com

 [TOP 1000 Akciófilm]